A Fórum működésének első évtizedében népművészeti nyári kurzusok szervezését látta el, ahol néptáncot, népzenét, népművészetet és kézművességet tanulhattak a résztvevők.
A Tükrös Zenekar által 2001-ben indított táborok kezdetben a zenekar családtagjainak és a baráti körbe tartozó családoknak kívántak alkalmat teremteni egy rendszeres találkozóra. A kezdeményezés igazi családi táborrá vált, ahol 2015-ben több mint 50 gyermek és hasonló létszámú felnőtt résztvevő látogatta a számukra kínált sokrétű programot.
A szakmai célok közül az első perctől prioritást élvez a magyar népzene, néptánc megismertetése és megszerettetése minden korosztállyal. Ennek megfelelően programok közül ezeken a foglalkozásokon vett részt a legtöbb szakmai előadó. Tekintettel arra, hogy évről-évre felmerül az igény, hogy a táborban elsajátítottakat otthon is felidézhessék a táborozók, a Tükrös Zenekar két CD-t is megjelentetett, Vígan Legyünk és Hegyen-völgyön címmel. Emellett 2008-ban megjelent Korpás Évának a Tükrös Zenekar énekesnőjének első önálló albuma is, Csalogató címmel. A lemezen az általános iskolai énekkönyvekben szereplő gyermekdalaink hallhatóak, modern, kizárólag akusztikus hangszerkísérettel.