A Gypsy Heartsbeats a budapesten 2015-ben megrendezett World Music Expo megnyitó koncertje volt. A műsor romák kivételes, a zenei hagyomány éltetésében és megújításában játszott szerepe előtt tisztelgett, ízelítőt adott a romák sokszínű és egyedi zenei világából; a puritántól a díszítettig, az ősitól a modernig.
A Gipsy HeartBeats előzménye a Hangvető nagysikerű Hungarian HeartBeats programja, ami a 2011-es WOMEX-et nyitotta meg. A 2015-ben a Hangvető céljául tűzte ki, hogy a tágabb közönséggel is el-és megismertesse a Kárpát-medence roma zenéjét.
A fellépők sorát Oláh Attila, a szlovákiai magyar roma, a pozsonyi Ifjú Szívek Táncegyüttes egykori tagja nyitotta, aki az ének és tánc párbeszédét mutatta meg. Eztán az autentikus cigány zenét játszó Romengo következett, Magyarország északkeleti országrészének oláh cigány hagyományát tolmácsolva. Őket követve a belga Tcha Limberger lépett színpadra, aki a szintó kultúrából talált el az erdélyi, kalotaszegi népzenéhez. Palya Bea a személyes gyökereiből táplálkozó szuggesztív, a városi közönséget is megszólító előadása következett; végül Radics Ferenc és Pál István Szalonna virtuóz együttese mutatta meg a régi kávéházak cigányzenéjét, és a kárpátaljai hagyományokból táplálkozó muzsikát.
A roma kultúra előtt tisztelgő estét Szentandrássy István festményeiből készült vetítés egészítette ki.