2011-ben a Fórum A Népművészetért Alapítvány szervezte és rendezte a világ legrangosabb világzenei szakmai vására, a WOMEX ünnepi nyitógála műsorát Koppenhágában. A kifejezetten erre az alkalomra összeállított nagysikerű Hungarian HeartBeats program azt a zenei és kulturális diverzitást mutatja be, ami ma Magyarországon a táncház-mozgalom hagyományaiból indulva virágzik.
A műsorban központi szerepet kapott a cimbalom: a Balogh Kálmán-Lukács Miklós duó két cimbalmon tradicionális roma dallamokat és saját szerzeményeket adott elő, és karakteres helyet foglal el a hangszer a Tükrös Zenekar hagyományos parasztzenét felidéző előadásában is. Both Miklós és Szokolay “Dongó” Balázs izgalmas elektromos gitár-furulya duóját és Dresch Mihály szaxofonjátékát is a cimbalom keretezte. Ennek ellenpontjaként hangzott a Tompos Kátyával kiegészült Söndörgő Együttes aszimmetrikus ritmusú, sodró délszláv muzsikája.
Végül, de nem utolsó sorban Szalóki Ági előadásában a hagyományos roma dallamok átütő erővel szólaltak meg. A programban emellett két táncos, Baranyai Barbara és Kádár Ignác szereplése hozta a magyar zenét még közelebb a közönséghez.
A Hungarian HeartBeats szerencsére nem kizárólag a 2011-es WOMEX-en került a közönség elé. A nagy sikerre való tekintettel a Budapesti Tavaszi Fesztivál, illetve a MOM Borfesztivál megnyitóműsorában is szerepelt. A 2015-ös WOMEX-en a Hungarian HeartBeats mintájára létrejött a Gipsy HeartBeats műsora is.