Rólunk

A Fórum a Népművészetért Alapítvány a Hangvető oktatási programokra szakosodott non-profit szervezete. Célunk, hogy a népzene és népművészet területén születő kezdeményezések minél szélesebb körhöz eljussanak. Jelenlegi tevékenységünk főként nemzetközi oktatási projektekből áll, amelyek a világzene és népzene népszerűsítését szolgálják.

Több más oktatási intézménnyel együttműködve veszünk részt több nemzetközi projektben partnerként vagy vezetőként. 2019-ben az EU Kreatív Európa programjának köszönhetően egy zenei oktatási pilot projektet (Music Moves Europe) is sikeresen elnyertünk: a World Pitch 2020-ban ér véget.

Az alapítvány hosszú múltra tekint vissza. Kezdetekben magyarországi népművészeti nyári kurzusok szervezésével foglalkoztunk, majd munkánk kiterjedt a közép-európai régióban való kulturális együttműködések szervezésére és ösztönzésére. 2011-ben a Fórum szervezte és rendezte a világ legrangosabb világzenei szakmai vásárának a WOMEX-nek az ünnepi nyitógála műsorát. Az elmúlt évek legfontosabb célkitűzése egy magyar és kelet-európai átfogó regionális szakmai együttműködés megalapozása volt a térség világzenéjének a népszerűsítésére. Az együttműködés 2011-ben indult el Koppenhágában, majd négy év után 2015-ben hivatalosan is csatlakoztak hozzá a régiós szakmai szervezetek és intézmények vezetői Pozsonyból, Varsóból, Poznanból és Budapestről, létrehozva a CEMS (Central European Music Square) nevű együttműködést. 2016-ban egy új csereprogramot indítottunk el az EGT Alap támogatásával, melynek középpontjában a számi és roma művészek közötti kulturális párbeszéd állt.

Alapítók:

Liber Endre

Lemezkiadó vezető, zenei producer, zenész

Lelkes András

Muzikológus, zenész, közgazdász